A Bánfalvi Kórus 1999-ben alakult azzal a céllal, hogy Bánfalva közösségi életét színesítse, ezen belül is a zenei kulturális német nemzetiségi hagyományokat felelevenítse, ápolja, feldolgozza. Elsősorban a helyi rendezvények zenei feladatait vállalja fel, de természetesen a kulturális élet számos területén vállalja a szereplést, megmérettetést.
A Csornai Bárdos Kórus alapító karnagyát, Nagy Kálmánt éppen 60 éve, 1959-ben bízta meg a városvezetés a kórusszervezés munkájával. A kórus feladata elsősorban a városi ünnepségeken való szereplés volt, jellegének megfelelő igényes műsorral. A célok között szerepelt továbbá kórustalálkozók szervezése, azokon való részvétel, valamint együttműködés a város társművészeti csoportjaival.
A Fertőszentmiklósért Egyesület Férfi Dalköre 2013-ban alakult. Az egyesület célul tűzte ki a magyar nóta és népdalkincs megőrzését, továbbadását. A dalkör, mely jelenleg 18 főből áll, megalakulása óta rendszeres szereplője a helyi ünnepségeknek, rendezvényeknek. repertoárjukban közel 300 magyar nóta, népdal és operett sláger található.
A hagyományosan zenekedvelő Sopron közönsége 1994-ben új kórussal gazdagodott: a Fidelissima Vegyeskar tagjai a legkülönfélébb hivatásokból érkeztek. Alapító karnagyuk, Arany János vezetésével az első húsz évében Amerikától Finnországig hallatták hangjukat, és Sopron testvérvárosaiba is hírül vitték hazájuk zenei üzenetét. Előadásukban – mások mellett – Bach János passiója is megszólalt Sopronban.
A felsőpulyai (Oberpullendorf, Ausztria) Hofbauer Szent Kelemen plébániatemplom vegyeskara 1995-ben alakult. A jelenleg 27 aktív tagot számláló vegyeskar a főbb ünnepek szentmiséin kívül a templom patrónusának ünnepnapját teszi gazdagabbá énekével.
A Sopron Gospel együttes tagjaiból álló lelkes és hozzáértő csapat 2017-ben megálmodta a generációkon átívelő kóruséneklés élményét. Mindannyian megtapasztalhatták már számtalan zenei formációban az együtt zenélés örömét, ezen kívül maguk is családos emberek, akiket a gospel zene szeretete is összeköt.
A Kapuvári Haydn Vegyeskar a rábaközi város évszázados énekes hagyományának tovább örökítője. Koncertjeikkel rendszeres szereplői városuk művészeti életének, saját szervezésű karácsonyi hangversenyük pedig közel 40 éve Kapuvár egyik legjelentősebb kulturális eseménye.
A kórus története 2001 karácsonyán kezdődött: egy vidám csapat Sopron terein karácsonyi dalokat énekelt, hogy az ünnepre hangolja a járókelőket. Nem is számítottak a nevüket firtató kérdésre: így lettek egy hirtelen ötlet eredményeként Kórus Spontánusz.
A doborjáni (Raiding, Ausztria) Liszt Ferenc Férfikar 1904 márciusában alakult meg, s néhány hosszabb-rövidebb szünettől eltekintve azóta is működik. A kórus jegyzőkönyvének első bejegyzései 1935-re vezethetők vissza. 1979-ben az utolsó kézírásos bejegyzést egy hosszabb szünet követte, egészen 1999-ig, amikor egy csapat férfiú a fogadóban közösen dalra fakadt. Egy évvel később a férfikar hivatalosan is újjáalakult, s felvette a Liszt Ferenc Férfikar nevet, melyet azóta is visel.
A Morgenröte (Hajnalpír) német nemzetiségi énekkar „elődei” 1927-ben alapították dalárdájukat , majd 1991-ben Böhm András és Hartner Mátyás „újraélesztették” a kórust olyan célzattal, hogy megőrizzék és tovább ápolják, továbbadják a német népdalkincset az utókor számára.
A Sonitus Scarbantiae Nőikar 2008-ban alakult, hogy Sopron város női kari hagyományait folytassák. A kórus tagjai közül többen voltak szesei a Kovács Sándor alapította Liszt Ferenc Női Kar országos és nemzetközi sikereinek. A kórust 2012 óra Harcz Katalin vezeti.
Sopron legrégebben alakult, ma is aktív vegyes kara – 2018-ban ünnepelték fennállásuk 70. évfordulóját. Azon ma már különlegesnek számító együttesek közé tartoznak, ahol a közös éneklés örömén kívül a hivatás szeretete is összetartja a tagokat, akik döntően aktív vagy nyugdíjas pedagógusok.. Számtalan fellépés, városi és országos díjak, hazai és külföldi sikerek fémjelzik az együttes működésének évtizedeit.
A Völcseji Népdalkör 1997 áprilisában alakult. A 15 tagú énekegyüttes a Rábaköz, a Szigetköz valamint a vasi és zalai tájegységek népzenei hagyományait folytatja, immár több mint 20 éve, Tóth Dezsőné művészeti vezető irányításával.
Közösségi szolgálat a Soproni Kórusünnepen
2020. június 27. – Belváros, Fő tér – 12:00-22:00
- Közösségi szolgálatot keresel a nyárra?
- Érdekel a rendezvényszervezés és a kórusok világa?
- Pörgős, jó hangulatú társaságban érzed jól magad?
…akkor nálunk a helyed!
A Soproni KórusÜnnep csapata keresi segítőit, akikkel közösen sikerre viheti különleges zenei programját.
Milyen feladatok várnak?
-
- Kórusfelelős (páros feladat, hozd a haverod/barátnőd is!) – ti lesztek egyik fellépőnk „személyi asszisztensei”, akik a délután folyamán segítenek nekik eligazodni a programok útvesztőjében. Nálatok lesznek az infók, a ti feladatotok támogatni őket a határidők betartásában, a helyszínek közötti mozgásban. Vizet osztotok. Válaszoltok az érdeklődők kérdéseire a programmal kapcsolatban.
-
-
- Belvárosi, Fő téri, várkerületi infópult (páros feladat, hozd a haverod/barátnőd is!) – délután a belvárosban, a Várkeren és a Fő téren barátkoztok a járókelőkkel. Szórólapot, vizet osztotok, az érdeklődőknek pedig meséltek a programról, elirányítjátok őket egy-egy koncertre.
- Színpadi segítő (cipekedők, ide!) a hangbeállás és az esti szabadtéri koncert előtt a színpad berendezésében segítetek a technikai személyzetnek. (állványok, székek, dobogó stb.)
-
Ha felkeltettük érdeklődésed, a részletekért üzenj Messengeren a Soproni Kórusünnep csapatának, vagy keresd Török Krisztinát (+36/30/400-2547; krisztina@5.szolam.com)!
Dolgozzunk együtt a nyáron, töltsd ki adatlapunkat a jelentkezéshez!
(A közösségi szolgálatért járó órákat a Pro Kultúra Sopron NKft. számolja el).