A felsőpulyai (Oberpullendorf, Ausztria) Hofbauer Szent Kelemen plébániatemplom vegyeskara 1995-ben alakult. A jelenleg 27 aktív tagot számláló vegyeskar a főbb ünnepek szentmiséin kívül a templom patrónusának ünnepnapját teszi gazdagabbá énekével.

Repertoárján épp ezért főleg egyházi énekek vegyes kari átiratai, illetve egyéb egyházi témájú művek szerepelnek, de ha az alkalom úgy kívánja, burgenlandi, karintiai népdalfeldolgozások, a helyi magyar és horvát népcsoport dalai valamint idegennyelvű művek is elhangzanak.

2003-ban és 2004-ben a kőszegi vonószenekarral közreműködve Mozart, Haydn, Mendelssohn, Bruckner, Händel és Franck műveit adta elő és a világhírű felsőpulyai mezzoszoprán, Elisabeth Kulman kíséretében is színpadra lépett. A kizárólag a vegyeskar által szervezett koncert a minden év októberében megrendezésre kerülő „Marienlob” (Mária dicsérete), melynek programján vendégkórusok közreműködésével Szűz Máriához szóló énekek szerepelnek.

2001 után idén márciusban az osztrák állami rádió (ORF) egész Ausztriában, Bajorországban és Déltirolban közvetített vasárnapi élő szentmiséjén énekelt a kórus, melyen mindkét alkalommal nagy sikert aratott. A programon idén Charles Gounod rövid miséje szerepelt, amely májusban a kőszegi Jézus Szíve Templomban a kórus tolmácsolásában újra felcsendült.

Első karnagyuk, Dorothea Sarvary 2007-ig vezette az együttest, majd Hilde Halvax vette át a stafétát. Ezután Bábinszki Gergely lett a kórus állandó karnagya.

Hol és mikor hallhatóak?

Július 6. 14:00 – Kecske-templom

Mit énekelnek?
  • Norbert Kissel – Gerhardt Ziegler: Lob und Dank
  • Wolfgang Lentsch: Gegrüßt seist du, Maria
  • Peter C. Lutkin: The Lord Bless You and Keep You
  • Traditional – James E. Moore: An Irish Blessing
  • Ludwig van Beethoven: Die Himmel rühmen
  • Albert Becker: Schaffe in mir Gott ein reines Herze
  • Ola Gjeilo: Ubi caritas