A Sonitus Scarbantiae Nőikar 2008-ban alakult, hogy Sopron város női kari hagyományait folytassák. A kórus tagjai közül többen voltak szesei a Kovács Sándor alapította Liszt Ferenc Női Kar országos és nemzetközi sikereinek. A kórust 2012 óra Harcz Katalin vezeti.
Az együttes tevékenyen részt vállal városunk zenei életében. Állandó kapcsolata van a Szent Benedek Idősek Otthonával, ahol évente több alkalommal is (anyák napja, idősek napja, karácsony) hangversennyel örvendezteti meg az otthon lakóit, akik ezt mindig nagy szeretettel, őszinte örömmel fogadják. A kórus próbáinak a Soproni Egyetem Benedek Elek Pedagógiai Kar ad otthont, így a kar rendezvényeit, konferenciáit is színesítik műsorukkal.
Szerepelt még a kórus a Kodály Zoltán halálának 50. évfordulójára rendezett hangversenyen, több alkalommal énekelt a Szent György templomban, és közös karácsonyi hangversenyt adott a Pannonia Med Hotelben a Soproni Liszt Ferenc Szimfonikus Zenekar Kamaraegyüttesével.
A Sonitus Scarbantiae Nőikar 2014-ben vett részt először minősítésen, ahol a nemzetközi zsűri Ezüst diplomával jutalmazta teljesítményét. 2015-ben a IV. Keszthelyi Dalünnep országos fesztiválon Arany fokozatú, majd két éve ugyanitt Arany fokozat dicsérettel minősítést kapott. Tavaly novemberben, Budapesten, a Kodály Zoltán VIII. Magyar Kórusversenyen, Magyarország legrangosabb minősítő versenyén Ezüst fokozatot ért el a kórus.
Sikerrel viszik Sopron és Magyarország hírét külföldön is: tavaly a horvátországi Krk-szigeten vendégeskedtek, néhány hét múlva pedig a X. Prágai Nemzetközi Művészeti Fesztiválon (X. Prague „Art Festival”) képviselik Sopront.
Hol és mikor hallhatóak?
Július 6. 15:30 – Fő tér
Július 6. 19:00 – Fő tér
Mit énekelnek az esti, Fő téri koncerten?
- Thomas Morley – Nádas Katalin: Ti édes májusfények
- Karai József: Sárközi karikázó
- Decsényi János – Weöres Sándor: Altató, Pletykázó asszonyok
- Bárdos Lajos: Menyecske